Csodáld meg Németország hóval borított tájait az adventi időszak alatt!
Utazás időpontja: 2018. december 14-17.
Az ajánlat tartalma:
Az ár nem tartalmazza:
Szállás
Fontos információ:
1. NAP:
Elutazás Székesfehérvárról a Piac téri parkolóból reggel 4.45-kor. Budapestről az autóbusz 6 órakor indul a Déli pályaudvartól. Utazás a Tatabánya – Győr – Hegyeshalom – Linz – Passau – Regensburg útvonalon Türingiába. Szállás Weimar mellett (3 éj).
2. NAP: WARTBURG VÁRA, EISENACH, SCHMALKALDEN
A délelőtti programunk az Eisenach városa fölött emelkedő Wartburg vára, mely ezer szállal kötődik a német történelemhez, egyfajta nemzeti emlékhelye Németországnak. Nekünk, magyaroknak is fontos ez a hely, hiszen II. András királyunk lánya, Árpád-házi Szent Erzsébet (a szegények jótevője) itt élte rövid életének nagy részét. Itteni tevékenységének a következménye, hogy Európában ő a középkori magyar történelem legismertebb személyisége.
A várkastély pompás dísztermei közül kiemelkedik az Énekesek csarnoka (mely a híres középkori dalverseny emlékére készült), és az a szoba, ahol gyönyörű mozaikok mesélik el Szent Erzsébet életét. A dísztermek közös bejárása után lehetőség lesz a várkastély páratlanul gazdag kincstárának megtekintésére. Látjuk majd a Luther-szobát is, ahol Luther Márton 1521-ben németre fordította a Bibliát. Végül a vár udvarán található „középkort idéző” karácsonyi vásárt is megnézzük.
A déli órákban egy sétát teszünk Eisenachban (Johann Sebastian Bach szülővárosában), majd rövid szabadidő után továbbutazás Schmalkaldenbe. Ez a kisváros a Türingiai-erdő nevű hegység déli lábainál fekszik. Az óváros épületeinek nagy része késő középkori favázas ház, nem csoda, hogy a látogatók hamar beleszeretnek ebbe a bűbájos településbe. A közös séta után szabadidő, ezalatt lehetőség lesz a schmalkaldeni kastély megtekintésére, ahova idegenvezetőnk is elkíséri az érdeklődőket. Késő délután a Türingiai-erdőn keresztül visszautazás a szállodába.
3. NAP: WEIMAR, ERFURT
A délelőttöt Weimarban, Goethe és Schiller városában töltjük. Weimar főleg gazdag kulturális örökségének köszönhetően világhírű, az irodalom, a zene, a művészetek városa. Megérkezés után városnéző séta következik: Német Nemzeti Színház, Goethe és Schiller emlékműve, Schiller-ház, Piac tér, Szent Péter és Pál-templom, hercegi kastély, Goethe-ház stb. A közös séta után szabadidő, mely során az irodalom iránt érdeklődők megtekinthetik a Goethe-házat is.
Kora délután utazás a közeli Erfurtba, Türingia tartomány fővárosába. Sokak szerint a 16 német tartományi főváros közül Erfurtnak van a legszebb belvárosa, számtalan gyönyörű épület megmaradt az elmúlt évszázadokból, egyfajta szabadtéri múzeum az egész óváros. Egészen különleges nevezetesség a Krämerbrücke (a Szatócsok hídja), melyen végig bájos késő középkori favázas házak sorakoznak. A városnézés után marad elég szabadidő a nagy területen elhelyezkedő adventi vásárban, majd este visszatérünk a szállodába. (Azokat az utasokat, akik nem szeretnének az adventi vásár forgatagában elmerülni, a busz a városnézés után visszaviszi a weimari szállodába.)
4. NAP: SCHÄRDING
Búcsú Türingiától, indulás hazafelé Bajorországon keresztül a Regensburg – Passau útvonalon. A kora délutáni órákban egy sétát teszünk Schärdingben. Ez a kisváros a német-osztrák határfolyó, az Inn osztrák oldalán fekszik, gyönyörű óvárosának megtekintése méltó lezárását jelenti ennek az utazásnak. A közös séta és a rövid szabadidő után hazautazás a Linz – Bécs – Hegyeshalom – Győr – Tatabánya útvonalon. Érkezés Budapestre és Székesfehérvárra a késő esti órákban.
Jó utat kívánunk!
Jelentkezz be vagy regisztrálj és utána tudsz kérdezni!
Az utazásról a fontos tudnivalókat és a részvételi díj tartalmát a szöveg leírásában találod. Az ajánlat érvényessége a szabad helyektől függ • Egyéni igény kapcsán kérj árajánlatot az utazási irodától, a végleges kalkuláció ennek alapján módosulhat. • Vásárlás után 2 munkanapon belül érvényesítsd a megvásárolt utazási szándékod emailben az utazas@netida.hu címen, ajándékutalvány esetében is.
Figyelem! Az árak az Euró árfolyama és az aktuális gazdasági helyzet miatt változhatnak. Ezért kérjük, vásárlás előtt kérjen ajánlatot az utazas@netida.hu email címen vagy az ajánlatkérés funkció segítségével! Kollégáink rövid időn belül pontos kalkulációt küldenek Önnek!
segitseg@alkupon.hu | |
+36 1 490-0010 +36 20 283 9008 |
|
Elérhető Hétfő - Péntek: 09:30-15:00 |
Ehhez az akcióhoz nem érkezett hozzászólás.
Kérdezz az akcióról