Máramaros rejtelmei!
Időpontok
Az ár tartalmazza 1 személyre
Az ár nem tartalmazza
Felár
Program
1. nap: Budapest – Nagybánya – Breb
Reggel elindulunk a csengersimai határátkelő felé – hogy egy egészen más, különös világba csöppenjünk néhány óra múlva. Megállunk a sokemeletes, tüzépbarokk épületeiről híres faluban, kicsodálkozzuk magunkat a Versailles-i palota itteni, plebejus másán, csak hogy össze tudjuk hasonlítani azzal a természetességgel, amit ettől az utazásunktól várunk. Majd Vámfaluban, ahol egykor 32 fazekascsalád élt – ma az utolsó mestert látogatjuk meg, aki mesél nekünk a hagyományról. Majd vár a máramarosi, érintetlen világ! Szaploncán a Vidám temetőben sehol máshol nem tapasztalható, színes látvány fogad. A tarka fejfák mindegyike konkrét történetet mesél. Szaplonca jó hely különleges, kézzel szövött textilek beszerzésére is – ilyenekből sincs már sok a házaknál, nagyjából az utolsó hagyományos darabokhoz lehet hozzájutni. Kóstolunk ordás töltött lángost és a micset az egyszerű, de kiváló büfében. Mesterien púpozott szénakazlak pettyezte tájon át érjük el az apró falucskát, melyet III. Károly brit uralkodó – és pár honfitársa tett híressé. Este érkezünkBrebbe, a vidék legeredetibb és legérdekesebb, legszebben megőrződött falujába. A település koronázatlan szakácskirálynője, Lenuca házi menüvel fogad. Felhőmentes éjszakán itt ránkborul a teljes csillagos égbolt Tejutastól – és a csend.
2. nap: Hagyományok útján: Breb mesevilága
Együtt ébredünk a faluval, megérezve különleges ritmusát. Ma alaposan szétnézünk Brebben, ahol még él a ritkaságszámba menő hagyományos életmód, így olyan jelenetek tanúi lehetünk az ébredő faluban, amihez hasonlót már csak nagyon messzi, elzárt tájakon van módunk megtapasztalni. Látogatás a mesebeli világba, ahol olyan időtlen élet zajlik, amit látni és megtapasztalni maga a végtelen harmónia. Alapos bepillantás a helyiek életébe: láthatunk kemencét, pálinkafőző műhelyeket, patakbeli, ősi „mosógép” nyomait. Tanulmányozzuk a máramarosi faépítészet zseniális megoldásait, bekopogunk a fafaragóhoz, közben megismerjük egy korábban hanyatlásra és lassú elmúlásra ítélt hely felemelkedésének csodálatos történetét. A mai nap legérdekesebb színfoltja az istentisztelet, melyre mindenki hagyományos viseletben érkezik. Nem a turisták, hanem a mai is élő szokás miatt. Itt a vasárnap komoly ünnep, mindenki magára ölti a legszebb ruháját. Délután régi, kedves ismerősnél teszünk látogatást: Maria, a falu szövőasszonya enged be a házába minket, és nem csak a munkáival ismerkedünk meg, hanem azzal az életmóddal és természetközeli szemlélettel is, melyért ma már nagyon messzire, távoli törzsekhez kell utazni, de a világ eldugottabb szegleteiben is eltűnőben van. A 24. óra ez, egyformává váló világunk eredeti szegleteiben. Nullkilométeres alapanyagból készült finomságokat ehetünk, mert itt minden friss, természetes, egyenesen a kertből érkezik.
3. nap: UNESCO világörökség fatemplomok és az esztena
A kiadós, máramarosi reggeli után (minden helyi termelőktől, frissen érkezik), a környék lenyűgöző, freskókkal díszített, fazsindelyes templomait járjuk be (Desze, Budfalva, Batizfalva) Csak ezen az apró területen 8(!) UNESCO világörökség található. A 2-300 éves fatemplomok a havasi építészet esszenciái. Makulátlanok, tájba illeszkedők, némelyik belső díszítése, falfestményei döbbenetesen fantáziadús, különösen a bűnöket és azok pokolbéli következményeit illetően. Mesteri művészi és ácsmunka mind. Utunkat némi kukoricalisztbe forgatott, frissen fogott és sütött pisztráng és ellenállhatatlan kísérője, a fokhagymás muzsdély és kemencés kenyér miatt megszakítjuk egy különlegesen festői helyen, csúcsok, tavacskák és vízesések közt, s ha már így alakult, nem állunk ellen a házi áfonyalekváros túrófánknak sem. Ha elteltünk minden széppel és jóval, egy egészen más hangulatú kirándulás következik az esztenára a pásztorok nyári szállására. A nagyon kedves pásztor és családja több száz jószággal él itt őszig – természetes, szabad életük a nyilvánvalóan kemény körülmények ellenére is irigylésre méltó. Kapunk kóstolót mindenből: friss sajtból, pálinkából, szabad tűzön főtt puliszkából és házi kolbászból-szalonnából. Annyira jól érzés kint lenni a hegygerincen, hogy ott is felejtjük magunkat alkonyatig.
4. nap: Breb - Máramarossziget – Szaplonca – Vámfalu – Budapest
Ha kigyönyörködtük magunkat Máramaros legszebb falujában, búcsút veszünk Breb mesevilágától, és Nagybánya felé vesszük az irányt. Az egykori arany- és ezüstbányákra települt város művésztelepével és remek termelői piacával fontos megállója első napunknak. Mielőtt megismerjük művésztelepének történetét és a város központjának kiemelkedő történelmi nevezetességeit, szétnézünk a piacon és felmászunk a város jelképének, a 14. századi Szent István-toronynak a tetejére a kilátás kedvéért. Megkóstoljuk a környék leghíresebb, málnás kürtős kalácsát és a vidék legjobb kávéját, melyet speciálisan ennek a cégnek termelnek és pörkölnek. Este érkezünk Budapestre.
Jó utazást kívánunk!
Jelentkezz be vagy regisztrálj és utána tudsz kérdezni!
Az utazásról a fontos tudnivalókat és a részvételi díj tartalmát a szöveg leírásában találod. Az ajánlat érvényessége a szabad helyektől függ • Egyéni igény kapcsán kérj árajánlatot az utazási irodától, a végleges kalkuláció ennek alapján módosulhat. • Vásárlás után 2 munkanapon belül érvényesítsd a megvásárolt utazási szándékod emailben az utazas@netida.hu címen, ajándékutalvány esetében is.
Figyelem! Az árak az Euró árfolyama és az aktuális gazdasági helyzet miatt változhatnak. Ezért kérjük, vásárlás előtt kérjen ajánlatot az utazas@netida.hu email címen vagy az ajánlatkérés funkció segítségével! Kollégáink rövid időn belül pontos kalkulációt küldenek Önnek!
segitseg@alkupon.hu | |
+36 1 490-0010 +36 20 283 9008 |
|
Elérhető Hétfő - Péntek: 09:30-15:00 |
Ehhez az akcióhoz nem érkezett hozzászólás.
Kérdezz az akcióról