Ismerkedj Portugália bájos városkáival, a sokszínű Lisszabonnal és köszöntsd az új évet a Kereskedők terén!
Időpont
Az ár tartalmazza 1 személyre
Az ár nem tartalmazza
Felár
Program
1. nap (dec. 29.): Budapest – Porto
Elutazás Budapestről, majd Közép-Portugália felfedezésére indulunk. Érkezés Portóba, Portugália második legnagyobb városába. Portó fő vonzerejét a város fekvésének és a hangulatos óvárosának köszönheti. A város legmagasabb pontján találjuk a 12. században épült portói katedrálist (Sé do Porto). A közeli São Bento pályaudvaron kezdjük meg sétánkat, amelynek várócsarnokában a Portugália történetének jelentős eseményeit megörökítő, több ezer azulejo (festett csempe) díszíti a falakat. Innen a barokk stílusú Clérigos templomtoronyhoz sétálunk. Ha valaki áldoz erre, megmászhatja a 76 m magas torony 256 lépcsőfokát. Egy pillantást vetünk a Cordoaria kertre, majd igazi kuriózumként esétálunk Portugália, de egyben talán a világ egyik legszebb neogótikus könyvesboltjához, a Livraria Lello-ba, melyet 1906-ban nyitottak meg. Innen a katedrálist érintve leereszkedünk a a Ribeira negyedbe, a Douro-folyó régi kikötőjéhez. Sétánk során megtekintjük a Tőzsdepalotát, valamint a fényűző barokk stílusú São Francisco templomot, melynek díszítésére nem kevesebb, mint 400 kg aranyat használtak fel. A városnézés után a szállás elfoglalása Portoban. (1 éj)
Szállás: Hotel Premium Porto Downtown 4*
2. nap (dec. 30.): Porto - Fatima - Batalha - Alcobaça – Lisszabon
Reggeli után érkezünk Fatimaba, mely Európa egyik legjelentősebb zarándokhelye. Fatima misztikus hely minden hívőnek és ateistának egyaránt. A leírás szerint 1917. május 13-án volt az első „Mária jelenés”. Itt jelent meg a Szűzanya a három pásztor előtt. Megtekintjük a csodálatos teret, amely nagyobb, mint a római Szent Péter tér. A Nosa Senhora do Rosário bazilika megtekintése után Batalha-ba indulunk. Itt található Portugália legszebb angol gótikus kolostora és temploma, a Győzelmes Szűz Mária templom. A templom külön érdekessége a befejezetlen kápolna, a 15 méter magas és 7 méter széles kapuzattal. Végül Alcobaça következik, ahol megtekintjük a 12. században, Alfonz király által alapított monumentális Santa Maria kolostort. Késő este érkezünk Lisszabonba. Szállás a belvárosban, vacsora egyénileg. (4 éj)
Szállás: Hotel Mundial 4*
3. nap (dec. 31.): Lisszabon
Reggeli után tömegközlekedéssel és gyalogosan városnézésre indulunk. Felfedezzük az Alfama-negyed zegzugos utcáit, és megcsodáljuk a gyönyörű azulejos fali csempéit, melyek sok ház falát díszítik. A Belém-negyedben elsétálunk a híres Belém tornyhoz (Torre de Belém), megnézzük a Felfedezések Emlékművét (Podrão dos Descobrimentos), majd a Jeromos Kolostorhoz is elmegyünk (Monasteiro dos Jerónimos). Délután pedig egyénileg folytathatjuk a város felfedezését és megvehetjük a családnak szánt ajándékokat.
Este fakultatív fado est szilveszteri vacsorával egy közeli étteremben. (az étterem kb. 15 perces sétára található a szállodától)
A portugál fado egy hagyományos portugál zenei műfaj, amely a mély érzelmek, melankólia és vágyakozás kifejezésére szolgál. A szó "fado" magától értetődően a portugál nyelvben "sors" vagy "vágy" jelentést hordoz, ami jól tükrözi a zene sajátosságait. A portugál fado gyökerei egészen a 19. századig nyúlnak vissza, és a hajók kikötőiben, szegényebb környékeken és esti találkozókon született meg.
A fado zene tipikus hangszerelése magában foglalja a gitárt (portugál gitár és klasszikus gitár), a basszusgitárt és a portugál dalt énekelt formában. A dalok szövegei általában lírikusak és bensőségesek, és gyakran szólnak az élet nehézségeiről, a szerelemről és a veszteségről. A fado előadói általában szenvedélyesen adják elő a dalokat, mély érzelmi kifejezést hozva létre. Visszatérés a szállásra egyénileg, gyalogosan.
4. nap (jan. 1.): Lisszabon
Délelőtt kipihenjük az előző nap „fáradalmait”, majd délután lehetőséget adunk a főváros egyik legérdekesebb helyének felfedezésére: Elmetrózunk a Tejo folyó torkolatánál lévő modern szabadidős parkig, a Nemzetek Parkjáig, ahol a vízparton egy 1 km hosszú kötélpályás telekabin közlekedik a folyó és az ég között. Innen tökéletes rálátásunk nyílik a 17,2 km hosszú Vasco de Gama hídra, mely Európa leghosszabb hídja!
Jó szívvel ajánljuk az Ócenárium meglátogatását, mely Európa legnagyobb fedett akváriuma, 450 faj 16.000 fajtájának ad otthont. A szépen kialakított ócenáriumban többek között pingvineket, sirályokat és egyéb madarakat, vidrákat, rájákat, cápákat, tengeri csikókat és egyéb csontos halakat, rákféléket, tengeri csillagot, korallokat, polipot, tintahalat, kétéltűeket, medúzákat is megcsodálhatunk.
5. nap (jan. 2.): Lisszabon - Sintra - Cabo da Roca - Lisszabon
Reggeli után utazás Sintrába. Sintra az elvarázsolt kastélyok városa, ahol mesebeli paloták, buja kertek várják a turistát. Sintra és környéke 1995-óta az UNESCO kulturális világörökség része. Rövid séta a városban, majd megtekintjük Sintra leghíresebb látnivalóját, a Királyi palotát. Továbbutazás Cabo da Roca-hoz, Európa legnyugatibb pontjához. Miután a magas sziklákról megcsodáltuk a végtelen óceánt, újra lisszaboni szállodánk felé vesszük az irányt.
Vacsora egyénileg.
6. nap (jan. 3.): Lisszabon
Délelőtt szabadidő Lisszabonban, mely során jó szívvel ajánljuk a Time Out piac kulináris finomságainak felfedezését, mely remek helyszín arra is, hogy beszerezzük az otthonra és a családnak szánt ajándékokat. Koradélután transzfer a repülőtérre. Érkezés Budapestre egy átszállással a késő esti órákban.
Jó utat kívánunk!
Jelentkezz be vagy regisztrálj és utána tudsz kérdezni!
Az utazásról a fontos tudnivalókat és a részvételi díj tartalmát a szöveg leírásában találod. Az ajánlat érvényessége a szabad helyektől függ • Egyéni igény kapcsán kérj árajánlatot az utazási irodától, a végleges kalkuláció ennek alapján módosulhat. • Vásárlás után 2 munkanapon belül érvényesítsd a megvásárolt utazási szándékod emailben az utazas@netida.hu címen, ajándékutalvány esetében is.
Figyelem! Az árak az Euró árfolyama és az aktuális gazdasági helyzet miatt változhatnak. Ezért kérjük, vásárlás előtt kérjen ajánlatot az utazas@netida.hu email címen vagy az ajánlatkérés funkció segítségével! Kollégáink rövid időn belül pontos kalkulációt küldenek Önnek!
segitseg@alkupon.hu | |
+36 1 490-0010 +36 20 283 9008 |
|
Elérhető Hétfő - Péntek: 09:30-15:00 |
Ehhez az akcióhoz nem érkezett hozzászólás.
Kérdezz az akcióról