Látogasd meg Németország híres barokk kastélyait!
Időpontok
Az ár tartalmazza 1 személyre
Az ár nem tartalmazza
Felár
Program
1. NAP: SZEGED (PÉCS, DEBRECEN) – BUDAPEST – DÜRNSTEIN – HAJÓZÁS
Ingyenes kora reggeli transzferek indulnak Szegedről, Debrecenből, és Pécsről Budapestre. Mindhárom útvonalon további felszállási lehetőségeket biztosítunk. A délelőtti órákban, hegyeshalmi határátlépés után érkezünk Ausztriába. Rövid buszozással érjük el Dürnsteint, ahol Oroszlánszívű Richárd is raboskodott. A Duna partjára épült várfallal körülvett városkában olyan érzésünk van, mintha 400 éve megállt volna itt az idő. Sétálunk, nézelődünk a főutcán, betérünk néhány üzletecskébe. Szabadidő alatt van lehetőség arra, hogy megtekintsék az Ágoston rendi kolostort és a Plébánia templomot mely Alsó- Ausztria egyik szép barokk épületegyüttese. Városnézésünk után hajóra szállunk és végighajózunk a Duna legszebb szakaszán, az UNESCO Világörökség Listájában is szereplő Wachau-kultúrtájon. Nem véletlenül került a világörökségek közé, erről mi magunk is meggyőződhetünk. Melkben szállunk ki a hajóból, autóbuszunk itt már vár bennünket (amennyiben bármilyen okból nem közlekedik a hajó, akkor a folyó mentén autóbusszal megyünk Melkbe). Programunk után szállásunkra utazunk (1 éj).
2. NAP: SASFÉSZEK – HELLBRUNN – CHIEMSEE
Reggeli után átmegyünk Németországba és felkeressük a berchtesgadeni Sasfészket. Kisbuszokkal megyünk fel a hegyre. Hitler egyik kirándulóhelye volt a Sasfészek. Fent megtekintünk egy kiállítást, valamint gyönyörködünk a tájban, szép rálátás lesz a Königsee-re, de Salzburg városa is feltűnhet a távolban. (Időjárás függő.) Leérkezünk a hegyről és folytatjuk utunkat észak felé. Úticélunk a Salzburg mellett található hellbrunni kastély parkja. A mesés park különleges vízi játékairól ismert. Markus Sittikus, Salzburg hercegérseke építtette az olasz Solarival ezt a barokk stílusú nyári rezidenciát és a mókás szökőkutakat. Ezt követően a „Bajor-tengerhez” (Chiemsee) buszozunk. Rövid hajókázást és sétát követően, az Urak-szigetén, a Herrenchiemseen megtekintjük II. Lajos – Versailles mintájára épült – barokk kastélyát, és annak gyönyörű parkját. A kastélyban található egy, a királyról elnevezett emlékmúzeum is. A gazdag tárlat az uralkodó sorsát és élettörténetét dokumentálja festmények, mellszobrok és történelmi fényképek segítségével. Itt tekinthető meg a keresztelőruhája és a koronázási palástja is. A szigetről hajóval megyünk vissza buszunkhoz és utazunk szállásunkra (3 éj).
3. NAP: ZUGSPITZE – LINDERHOF – GARMISCH-PARTENKIRCHEN
Reggeli indulás után Ehrwaldból hegyi libegővel felmegyünk Németország legmagasabb csúcsára, a 2.962 m magas Zugspitzére. Jó idő esetén mesés látvány tárul elénk. Az Alpok több tucat csúcsát láthatjuk innen. A felvonóval 10 perc alatt érünk vissza a völgybe, majd folytatjuk utunkat a Linderhof kastélyhoz. Ez a vadregényes környezetben található II. Lajos iránymutatásai alapján készült barokk-rokokó kastély úgy külső, mint belső megjelenésében lenyűgöző. A különleges termek és a csodás park minden látogatót elvarázsol. Nagyon látványos a kastélypark szökőkútja is. A szép kastély után Garmisch-Partenkirchenbe megyünk. Séta a téli sportok német fővárosában, mely már olimpiának is adott otthont. A leglátványosabb a Ludwigstraße (Lajos utca), amely elegáns, szinte nagyvilági sétáló- és bevásárlóutca egyben. Igényes üzletek színes és festett falu házak, tipikus alpesi vendéglők sora található itt. Városi sétánk után utazunk vissza szállásunkra.
4. NAP: HOHENSCHWANGAU – NEUSCHWANSTEIN – INNSBRUCK
Reggeli után II. Lajos két mesés kastélya felé vesszük az irányt. A Hohenschwangau kastélyt édesapja, II. Miksa építtette, nyári laknak. Megtekintése után megyünk a Neuschwanstein-várkastélyhoz. II. Lajos Wagner tiszteletére emeltette a várat, ezért is kapta a Lohengrin (Hattyú-lovag) elnevezést. A hatalmas és sejtelmes kastély több mint 360 szobával rendelkezik. Ezek legszebbjeit tekintjük meg, mely hatalmas élményt ígér. A belépőjegyeket 2 hónappal indulás előtt meg kell vásárolnunk, ezért kérjük már foglalásnál jelezzék, ha meg kívánják tekinteni a kastélyt. Délután visszautazunk Innsbruckba, ahol városnézés. Séta a történelmi emlékekben gazdag óvárosban. Első látványosság a barokk és rokokó stílusban épült Hofburg, mely a Habsburg család palotája volt, jelenleg múzeum. A főtér egyik jelképe a 2.657 aranyozott sárgaréz lemezekkel borított Arany tetős ház, a Goldenes Dachl. A XV. században – I. Miksa császár uralkodása alatt – készült az erkély, hogy feleségével onnan élvezhessék a központban zajló eseményeket. Ennek közelében található a Hofkirche, I. Miksa császár tiszteletére épült templom. A császár sírja ugyan megtalálható itt, de földi maradványai Wiener Neustadt-ban vannak eltemetve. A síremlék melletti 28 bronz szobor híres Habsburg uralkodókat, rokonokat ábrázol. További látványosságok: a Várostorony, a barokk stílusú Szent Jakab Dóm, a főutca és a Diadalív, hogy csak néhányat említsünk a sok élményből. Innsbrucki városnézésünk után megyünk vissza szállásunkra.
5. NAP: LAXENBURG – BUDAPEST
Reggeli után hazaindulunk. A mai programunk, a Habsburgok híres vadászkastélya, a Laxenburg várkastély. Mária Terézia korában kezdték a park látványos kialakítását. Sissi és Ferenc József itt töltötte mézesheteit. A szépen gondozott parkon keresztül megyünk a kastélyhoz. A Franzensburg vár belső kialakítása nagyon elegáns, a 24 teremben impozáns bútorok, stukkódíszítések nyerik el csodálatunkat. Van terem, melynek magyar vonatkozásáról idegenvezetőnk fog beszélni. Ezeket a szobákat megtekintve megállapítjuk, hogy nem véletlenül tartják ezt az egyik legszebb Habsburg kastélynak. Ezt követően rövid pihenőkkel és hegyeshalmi határátlépéssel Budapestre érkezés várhatóan 21 óra körül, majd mindenkit a felszállási helyére szállítunk.
Jó utazást kívánunk!
Jelentkezz be vagy regisztrálj és utána tudsz kérdezni!
Az utazásról a fontos tudnivalókat és a részvételi díj tartalmát a szöveg leírásában találod. Az ajánlat érvényessége a szabad helyektől függ • Egyéni igény kapcsán kérj árajánlatot az utazási irodától, a végleges kalkuláció ennek alapján módosulhat. • Vásárlás után 2 munkanapon belül érvényesítsd a megvásárolt utazási szándékod emailben az utazas@netida.hu címen, ajándékutalvány esetében is.
Figyelem! Az árak az Euró árfolyama és az aktuális gazdasági helyzet miatt változhatnak. Ezért kérjük, vásárlás előtt kérjen ajánlatot az utazas@netida.hu email címen vagy az ajánlatkérés funkció segítségével! Kollégáink rövid időn belül pontos kalkulációt küldenek Önnek!
segitseg@alkupon.hu | |
+36 1 490-0010 +36 20 283 9008 |
|
Elérhető Hétfő - Péntek: 09:30-15:00 |
Ehhez az akcióhoz nem érkezett hozzászólás.
Kérdezz az akcióról