Fedezz fel egy ismeretlen világot Indokína legszebb országaiban!
Időpontok
Az ár tartalmazza 1 személyre
Az ár nem tartalmazza
Program
1. nap: Budapest - Hanoi
Utazás Budapestről repülővel menetrend szerinti járattal, átszállással Hanoiba. Éjszaka a repülőn.
2. nap: Hanoi - Vientiane
Érkezés kora délután, majd továbbutazás Vientiane-ba, Laosz fővárosába. Vacsora és szállás Vientiane-ban (2 éj).
3. nap: Vientiane
Reggeli után városnézés Vientiane-ban: ellátogatunk Wat Si Muang buddhista templomába, melyet a „templomok anyjának” is hívnak. Ezután a Buddha (XiengKhuan) Parkot nézzük meg, melyet 200 buddhista és hindu szobor díszít. Ebéd után That Luang-ot, a Nagy Királyi sztúpát, Laosz legszentebb helyét tekintjük meg, melyet a 16. században Setthathirat király építtetett. Majd a Patuxai győzelmi kaputól gyönyörködhetünk az elénk táruló város látványában. Ezután Wat Sisaket templomába látogatunk, mely az egyetlen olyan buddhista templom a városban, amely a sziámi inváziót követően sértetlen maradt. Következő állomásunk Wat Phra Keo egykori buddhista szentélye, mely ma egy vallási tárgyú múzeum, lao és kmer műalkotásoknak ad helyet. Túránkat a Mekong folyó partján fejezzük be, ahol gyönyörködhetünk a naplementében.
4. nap: Vientiane – Luang Prabang
Reggeli után transzfer a vonatállomásra, elutazás az UNESCO Világörökség listáján is megtalálható Luang Prabangba. Érkezés után a lenyűgöző Kuang Si vízeséshez látogatunk, ahol akár meg is mártózhatunk a hűs vízben, majd egy helyi kézműves műhelyben betekintést nyerhetünk a selyemkészítés rejtelmeibe. Ebéd útközben, majd felmegyünk a Phousi hegyre, ahonnan a lenyugvó nap fényében gyönyörű kilátás nyílik a városra és a Mekong-folyóra. A programunkat az éjszakai piacon zárjuk. Szállás Luang Prabangban (2 éj)
5. nap: Luang Prabang
Reggeli előtt lehetőségünk lesz betekinteni a helyi szerzetesek szokásaiba, akik hajnalban, az utcákat járva adományt gyűjtenek a hívőktől. Reggeli után városnézés: első állomásunk a Királyi Palota, mely ma a Nemzeti Múzeumnak ad otthont. Ezt követően hajóra szállunk és felhajózunk a Mekong folyón a Pak Ou Barlangokig. A barlangrendszerben közel ötezer kisebb-nagyobb aranyozott Buddha szobor található. Útközben megállunk Ban Xanghai faluban, ahol a helyi rizsbort készítik. Visszatérve Luang Prabangba megtekintjük Wat Xiengthong híres épületét.
6. nap: Luang Prabang – Hanoi
Reggeli után a repülőtérre utazunk, és átszállással visszarepülünk Vietnámba. Szállás Hanoiban (2 éj).
7. nap: Hanoi
Városnézés Hanoiban, amely érinti Ho Chi Minh – a modern Vietnám megalapítójának mauzóleumát (kívülről), a koloniális stílusú Kormányzói Palotát, az „Egylábú” Pagodát, majd az Irodalom Templomaként ismert 1070-ben alapított és Konfuciusznak dedikált első vietnámi egyetemet, ahol megismerkedhetnek a vietnámi kézírás művészetével is. Délután látogatás az Etnológiai Múzeumba. Este az egyedülálló és különleges vízi bábszínház előadását tekintjük meg.
8. nap: Ha Long-öböl
Reggeli után utazás autóbusszal az álomszép Halong-öbölbe. Érkezés délben, majd beszállás a tradicionális “sárkányhajóba”, ahol elfoglaljuk a kabinjainkat. A kapitány üdvözlése után ebéd, majd hajónk kifut az öbölből és behajózik az ezernyi mészkősziget közé. Cseppkőbarlang látogatás, kajakozás színesítik a programunkat, majd szakácsok rögtönzött főzőbemutató keretében avatják be a vendégeket a vietnami konyha rejtelmeibe. A tenger gyümölcseiből készült gazdag vacsora zárja a napot. Szállás a hajón a Halong-öbölben. (1 éj).
9. nap: Ha Long-öböl – Hoi An
A korán kelők tai chival köszönthetik a napfelkeltét a fedélzeten, korai reggeli, majd hajózás azokon a helyszíneken, ahol az Indokína című filmet forgatták. Túránk után visszatérés a hajóra, könnyű korai "ebéd", majd 11 óra körül kikötünk Halong városban, elhagyjuk a hajónkat és autóbusszal elindulunk Hanoiba. Érkezés után transzfer a repülőtérre, majd repülés Danangba. Transzfer Hoi Anba. Szállás Hoi An (2 éj).
10. nap: Hoi An
Reggeli után gyalogos városnézés Hoi Anban, mely többek között a selyemkészítéséről és kereskedelméről vált nevezetessé. Sétálva fedezzük fel a bájos óvárost, a „vietnámi Szentendrét” bemegyünk több XVIII. századi lakóházba, és megtekintjük a város jelképét, a fedett Japán hidat. Felkeressük a kínai negyedet, megnézzük a Fukien egyesület templomát, a Kerámia Múzeumot és a Chua Ong templomot. Délután utazás az egykori Champa királyság szakrális központjába, My Son szent földjére. A terület az UNESCO Világörökség része. Sajnos a területen található örökség a vietnámi háború bombázásai során jelentős károkat szenvedett, azonban a fennmaradt romok így is különleges látványt nyújtanak.
11. nap: Hue
Reggeli után folytatjuk utunkat dél felé, a Danang és Hue között félúton fekvő Hai Van hágón utazunk keresztül, amely egyben észak és dél klimatikus választóvonala. Innen felejthetetlen kilátás nyílik My Khe parszakaszára. Rövid megállót tartunk Lang Co tengerpartján, ebéd, majd érkezés Hue-ba. Hue 1802-1945 között Vietnam fővárosa, és a Nguyen dinasztia uralkodóinak a székhelye volt. A városnézés során megtekintjük Hue fellegvárát, a Citadellát. Megállunk a Zászló toronynál, a Noon kapunál, a kilenc dinasztikus urnánál, a Kilenc szent ágyúnál, a Thai Hoa Palotánál és a tiltott Bíbor városnál. Hajókirándulás (vízállás függő) a Parfüm folyón a nyolcszögletű, hétszintes Thien Mu pagodához. A program után bejelentkezés a szállodába, szállás Hue-ban (1 éj).
12. nap: Hue - Saigon
Reggeli után az impozáns császári temetkezési komplexumok közül megtekintjük Minh Mang és Khai Dinh uralkodók sírjait, majd időt szakítunk egy kis vásárlásra és nézelődésre a Dong Ba piacon. Délután Saigonba repülünk, hogy megismerkedhessünk Vietnám legnagyobb városával. Érkezés után autóbuszos városnézés: Notre Dame katedrális, Thien Hau Pagoda, Városi Postahivatal. A program végeztével bejelentkezés a szállodába. Vacsora és szállás Saigonban (1 éj).
13. nap: Cu Chi alagutak – Siem Reap
Reggeli után az egykori híres alagútrendszert keressük fel. A vietnámi háború alatt épített, közel 200 km hosszú rendszerben egyes szakaszain megismerhetjük a találékony vietnámi gerillamozgalom taktikáit, csapdáit. Ebéd, majd transzfer a repülőtérre, ahonnan Kambodzsába, Siem Reap-be repülünk. Szállás Siem Reap-ben (2 éj).
14. nap: Angkor Thom – Angkor Wat - Banteay Srei
Egész napos kirándulásunkat Angkor Thom Déli Kapujánál kezdjük. Megtekintjük a Bayon templomot, ezt követően meglátogatjuk az Elefánt-teraszt, a Leprás király teraszát a Phimeanakas templomot és a régészeti körzet egyéb látványosságait. Látogatás Banteay Srei - be, a klasszikus khmer építészet gyöngyszeméhez, melynek homokkő faragásai méltán vetekednek az angkori nagy templomok látnivalóival. Ezután felkeressük még a híres Ta Phrom dzsungel által benőtt templomait is. Túránk a khmer építészet gyöngyszemében, Angkor Watban folytatódik és záródik, majd visszatérünk a szállodánkba. Búcsúvacsora a szállodában.
15. nap: Angkor
Reggeli után szabadidő, pihenés a szállodában kijelentkezésig, majd transzfer a repülőtérre, ahonnan két átszállással hazautazás Budapestre. Éjszaka a repülő fedélzetén.
16. nap: Hazautazás
Érkezés Budapestre a 16. napon.
Jó utat kívánunk!
Jelentkezz be vagy regisztrálj és utána tudsz kérdezni!
Az utazásról a fontos tudnivalókat és a részvételi díj tartalmát a szöveg leírásában találod. Az ajánlat érvényessége a szabad helyektől függ • Egyéni igény kapcsán kérj árajánlatot az utazási irodától, a végleges kalkuláció ennek alapján módosulhat. • Vásárlás után 2 munkanapon belül érvényesítsd a megvásárolt utazási szándékod emailben az utazas@netida.hu címen, ajándékutalvány esetében is.
Figyelem! Az árak az Euró árfolyama és az aktuális gazdasági helyzet miatt változhatnak. Ezért kérjük, vásárlás előtt kérjen ajánlatot az utazas@netida.hu email címen vagy az ajánlatkérés funkció segítségével! Kollégáink rövid időn belül pontos kalkulációt küldenek Önnek!
segitseg@alkupon.hu | |
+36 1 490-0010 +36 20 283 9008 |
|
Elérhető Hétfő - Péntek: 09:30-15:00 |
Ehhez az akcióhoz nem érkezett hozzászólás.
Kérdezz az akcióról