Hófehér Álom Kft

Az esküvőszervezés számunkra ma már egy megvalósult álom. Immáron 8 éve szervezünk esküvőket nem kis sikerrel. Mindig is ez volt az a hivatás, amit választani szerettünk volna magunknak. Szeretünk emberekkel foglalkozni, élvezzük a párokkal való közös készülődést az esküvőre. Szeretjük, hogy minden nap boldogabbnál boldogabb emberek vesznek minket körül. Tapasztalataink révén a legkreatívabb, legképzettebb csapattal dolgozunk együtt, hogy életre keltsük a rendezvényeket. Szolgáltatóink az esküvői szakma legprofibb képviselői. Ezen szolgáltatói csapatból válogattuk ki oktatóinkat, akik saját szakmájuk rejtelmeibe vezetik be a hallgatókat. Hiszen fontos, hogy szervezőként az általad majd irányított szolgáltatói csapat munkájában is járatos legyél. Csapatunk segít a menyasszonyoknak minden területen, az esküvő szerevezésében, koordinálásában az elejétől a végéig. Azért vagyunk, hogy segítsünk megszervezni a tökéletes esküvőt; a legkisebb költségvetésű esküvőtől egészen a legnagyobbig. Minden menyasszony arról álmodik, hogy az esküvője milyen szép lesz, elképzeli ahogy a jövendőbeli férje milyen pillantást vet rá amikor először megpillantja a menyasszonyi ruhában. Tökéletesnek képzeli minden Pár ezt a napot, ami csak róluk kell, hogy szóljon; arról, hogy felhőtlenül érzik magukat a szeretteik társaságában. Mi pedig segítünk abban, hogy ez az álom valósággá váljon és egy életre szóló emlékkel legyenek gazdagabbak.
Hófehér Álom Kft
1085 Budapest József Krt 77-79
voros.judit@eskuvoszervezes4u.hu
06 (20) 418 08 04
Hófehér Álom Kft
? Még nincs értékelve
Vásárolj és értékeld Te elsőként!

Nézd meg a legfrissebb ajánlatainkat

Oldal tetejére